Ha a mai rohanó világban rövid idő alatt intenzív felfrissülésre vágyik, ha sportolás után fáradt izmait lazítani szeretné, ha családjával vagy vendégeivel igényes körülmények között szeretné eltölteni regenerálódásra szánt idejét, válassza a hidromasszázs frissítő, gyógyító erejét.
A hidromasszázs nem más, mint a víz és levegő megfelelő összhangjával elért, vérkeringést serkentő speciális masszázs. Évezredek óta használják a vizet gyógyításra szerte a világon a legkülönbözőbb módokon. A megfelelő hőmérsékletű fürdővízbe merülve, (36-37 ºC) testünk hőmérséklete megemelkedik, vérkeringésünk felgyorsul, vérnyomásunk lecsökken, szívdobogásunk felgyorsul. A sejtek által szállított oxigén és tápanyag szint akár a többszörösére nőhet. Mindezek mellet kitágulnak bőrének pórusai, nő a szövetek vízvesztesége, ahogy ellazulnak. A legjobb hatást a hát és a talpak masszírozása nyújtja. Összességében ajánlott a hidromasszázs a mozgásszervi és reumatikus panaszokra, vérkeringési zavarok enyhítésére és visszerek megelőzésében. A nyugtató, relaxáló hatás kihat az idegrendszerünkre is, és komoly segítség lehet mozgássérültek felfrissítésében is.
Azonnal észreveszi: az első, azonnal érezhető hatás a hidromasszázsba merüléskor az öröm csodálatos érzése, amelyet a test teljes elernyedése kísér. Fokozatosan a fizikai jóllét előrehaladtával, a vízben feloldódik a fáradtság, a stressz és az a testet ledöntő szorongás, mely felőrli az energiát és egyensúlyt. Nem véletlen, hogy a hidromasszázs boldog, üdítő álomba képes meríteni. Így egy fárasztó nap után is könnyedén visszatérhetünk valós énünkhöz. Napjaink zaklatott életvitele lehetetlenné teszi számunkra, hogy elkerüljük a stresszt. Ennek hosszú távú következménye a szív- és érrendszeri betegségek kialakulása. A masszázs által a vérkeringés felgyorsul, az erek kitágulnak és így különböző szerveink és bőrünk vérellátottsága jelentős mértékben javul. A gyorsabb vérkeringés által több oxigén áramlik az ereinkben, ezáltal kipihentebbek leszünk, növekszik a koncentrációs készségünk, sokkal aktívabbá válunk, mint ha egy egyszerű forró fürdőt vettünk volna.
A bőr pórusai kitágulnak és a felgyorsult vérkeringés által a lerakódott méreganyagok kitisztulnak a bőrből. Ezáltal a bőr rugalmasabbá, feszesebbé válik, a hidromasszázs rendszeres használatával a bőr éveket fiatalodik.
A hidromasszázs tisztítja és felüdíti a testet. A vízsugarak folyamatos és ismétlődő lüktetése erősíti a bőrt: ez a masszázs a pórusok tágulásával párosítva egészséges és fényes bőrt eredményez. Az erős vízsugár nem csak a test külső felületét mozgatja meg, hanem a bőr alatti szöveteket, izmokat is masszírozza. Az effajta dögönyözés kellemes, ráadásul egészséges is. A vízmasszázs ellazít, enyhíti a testi-lelki feszültségeket. Megszünteti, de legalább is enyhíti a reuma, illetve a balesetek okozta ízületei és izom fájdalmakat, serkenti az érrendszeren belüli mikro keringést. Serkenti az anyagcserét, segít kihajtani a szervezetből a káros anyagokat, és a hölgyeket keserítő narancsbőr esetén is jótékony hatást fejt ki. Csillapítja a fájdalmat, előnyösen befolyásolja a szervi működést.
Nagyon sok ember szenved ízületi és csontfájdalmaktól. A gerincoszlopunk az a szervünk, amely a legnagyobb igénybevételnek van kitéve az életünk folyamán. A csigolyák közt a porckorong mozgásunkkor lengéscsillapítóként működik, ám az idő előrehaladtával veszít rugalmasságából, ellaposodik, esetleg ki is türemkedik a csigolyák közül, és nyomhatja az idegvégződéseket. Ennek a következménye a derék- és hátfájdalom, súlyosabb esetekben a sérv és mozgáskorlátozottság. A hidromasszázs segítségével a panaszok orvosolhatóak és megszüntethetőek. A masszázskádban fekve a gerincoszlopot nem terheli nyomás, hanem rugalmasan kitágulhatnak, ezáltal csökken a degeneráció kialakulásának veszélye.
A hidromasszázs kád az otthoni wellness élmény kiváló eszköze, amely kellemes és lüktető masszázst biztosít számunkra fürdés közben. Ezek a kádak rendszerint különleges felszerelésekkel rendelkeznek, amely segítségével a víznyomás és hőmérséklet változtatása mellett élvezni tudjuk a masszázsokat.
Az hidromasszázs kádak előnyei közé tartozik a keringés javítása, stresszoldó hatása és az izomfájdalmak enyhítése. A meleg víz segíti a véráramlást és csökkenti a stresszt, emellett különböző fajtájú masszázsporokkal egyidejűleg alkalmazva a nyak, a váll, a gerinc és az alsó végtagok izmainak karbantartásában is segít.
Az oldalakon elhelyezett fúvókák különböző irányban tudják áramoltatni a vizet, így közvetlenül a problémás testrészre irányíthatjuk a masszázs erejét. A kád mérete és forma lehetővé teszi, hogy kényelmesen elférjenek benne a fürdőzők, és maximális kényelmet nyújtson.
A hidromasszázs kád időtálló, hosszú élettartamú és könnyen karbantartható. A megfelelő karbantartással, a rendszeres vízcserékkel és tisztítószerekkel a kád sok évig kiváló állapotban marad.
Összefoglalva, a hidromasszázs kád egy nagyszerű módja annak, hogy az otthonunkban kényeztesse tested és szellemet egyaránt. A meleg víz és a masszázsporok kombinációja segít megőrizni az ízületek és az izmok rugalmasságát, és javítja általános testi állapotunkat. Ha szeretnél elmerülni egy magasabb szintű wellness élményben, akkor a hidromasszázs kád megfelelő választás lehet számodra.
Hidromasszázs kád kategóriák:
aszimmetrikus hidromasszázs kádak